
Üdvözöljük oldalunkon!
Kommunikálunk, meggyőzünk, tájékoztatunk, reklámozunk, szórakoztatunk, befolyásolunk, rábeszélünk, illetve minket beszélnek rá, befolyásolnak, szórakoztatnak. Mindez ezeréves, vagy éppen a szemünk láttára formálódó, modern eszközökkel zajlik, egyre újabb módszerektől és kihívásoktól kísérve. Ezen az izgalmas, összetett, a szellemi alkotásoktól a hagyományos médián át az internetig terjedő területen igyekszünk a jog eszközeivel ügyfeleinknek a lehető legmagasabb szintű segítséget megadni, illetve komplex ügyvédi szolgáltatást nyújtani.
Irodánk munkatársai elsősorban a szerzői jog területére, valamint a kommunikáció és a média világához kapcsolódó jogterületekre specializálták magukat. Ezen túlmenően az Európai Unió joggyakorlatában, illetve a közbeszerzési eljárásokban is komoly tapasztalatokat szereztek, de közreműködtek több sikeres pályázati eljárásban is. Az Iroda munkatársai emellett komoly közoktatásjogi, valamint a nonprofit szervezetek alapításával és működésével kapcsolatos gyakorlattal is rendelkeznek.
Természetesen az Iroda tevékenységének jelentős része változatlanul a Magyarországon zajló peres és peren kívüli ügyekből és magyarországi székhelyű gazdasági társaságok teljes körű jogi képviseletének ellátásból áll. Reméljük, hogy korábbi és új Ügyfeleink megtalálják Irodánkban azt a partnert, akire a jog minden területén számíthatnak, akiknek munkája olyan érték, mely segít megszerezni, megőrizni és megvédeni az Ön gazdasági és szellemi értékeit.
Az irodánkról
Az Iroda alapítója Dr. Klausmann Kornél 1995. május 15. óta – előbb ügyvédjelöltként, majd 1997. június 06. óta ügyvédként – tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának. Előbb egyéni ügyvédként, majd partner ügyvédként folytatta ügyvédi gyakorlatát. 2007-ben megalapította a nevét viselő Ügyvédi Irodát.
A Klausmann Ügyvédi Iroda magyar-, és európai közösségi jogász munkatársai magyar, német és angol nyelven teljes körű ügyvédi szolgáltatást végeznek.